Emsi

Ne ítélj elhamarkodottan.

Mi az a Down Dada?

Mindenki életében van egy Ügy.
Ez lehet egészen aprócska, mások számára talán érdektelen, de lehet akár sokakat érintő, nagyobb horderejű, komoly dolog is. Egy azonban közös: meghatározza életünket, befolyásolja terveinket, időt és energiát nem sajnálva igyekszünk azon, hogy minél többet, jobbat érhessünk el a saját Ügyünk képviseletében.
Van, aki választja, van, aki kapja.
Van, aki vállalja, van, aki elmenekül előle.
Van, aki teherként viseli, van, aki páncélt kovácsol belőle.
A mi kis csapatunk, úgy gondoljuk, szerencsés: az Ügyünk közös, és a munkánkkal egyre szélesedik a páncél is, amivel egyre többeket szeretnénk védeni.
Elkötelezettek, a sors akaratából, Down szindrómás gyermekeink születésekor lettünk. Sok idő, sok könny, és még több kérdés után (miért pont velünk történik mindez?) mindannyian a magunk útját bejárva ébredtünk rá lassan, hogy nekünk ezt az Ügyet szánta az ég. Megküzdöttünk a magunk krízisével, néhányan egyedül. És a végén egymástól függetlenül, de kivétel nélkül mindannyian arra döbbentünk rá, hogy ennek nem kell így lennie. Akik utánunk jönnek (és jönnek, mert Magyarországon is a globális átlagnak megfelelően ma minden 600. csecsemő Down szindrómával születik) már nem kell, hogy egyedül nézzenek szemben az első pillanatban rémisztő valósággal
Kell, és lehet segíteni azokon az anyákon, családokon, akiknek sérülten jön világra a kisbabájuk, és úgy érzik egyedül maradtak ebben a helyzetben. A ma már professzionálissá vált, felkészítést és felkészülést igénylő, szigorú protokolláris szabályoknak megfelelő segítő tevékenységet a kilencvenes évek elején kezdtük, akkor még természetesen az ösztöneinkre hallgatva, nem a mai kereteknek megfelelően. De elkezdtük, és a ma működő rendszer szép lassan, önmagát építette ki.
A Down Dada szolgálat célja hogy egy olyan sortárs segítő tevékenységet végezzen, melynek segítségével az érintett családok minél hamarabb, és minél kézzelfoghatóbb információk birtokába juthatnak. Egy Down kisbaba születésével fenekestül fordul fel a család élete. Millió kérdés zakatol a szülők fejében: milyen lesz az én gyerekem, vajon megtanul majd beszélni, járni, tud majd iskolába menni, lehet még testvére? De az első néhány napban még ezt is elnyomja a fájdalom és a kétségbeesés. A szülők „gyászolnak” egy kisbabát. Azt, az egészséges, tökéletes kisbabát, akire kilenc hónapon át, vártak.
Döntően befolyásolja a kicsi, és a család további sorsát, hogy milyen információhoz jutnak a szülők ebben az időszakban, hogy milyen körülmények között közlik velük a tényeket, és milyen jövőképet festenek számukra. A megmondás körülményeiről sajnos a szülők többségének nagyon rossz élményei vannak. Mára persze javult a helyzet, de még mindig nem a kellő empátiával és odafigyeléssel oldják meg ezt a senki számára sem könnyű feladatot.
Minden szülőben természetes módon felmerül a gyötrő kérdés: képesek vagyunk egy ilyen kisbaba nevelésére, át tudjuk-e, és át akarjuk-e rendezni az életünket? A nagy dilemma: család vagy intézet. Ezekre a kérdésekre mindenkinek magának kell megtalálni a válaszokat. Senkit nem szabad befolyásolni, de meg kell adni a választás lehetőségét, hozzá kell juttatni minden olyan információhoz, ami abban segíti, hogy a család és a gyermek számára a legmegfelelőbb döntést hozhassák meg. Ebben a krízis helyzetben fordulhatnak a szülők a Szolgálatunkhoz, kapcsolatba lépve a dadával, akitől a lehető legautentikusabb forrásból, a leghitelesebb módon kaphatnak válaszokat kérdéseikre. De az is lehet, hogy egyszerűen csak jól esik elmondani valakinek, hogy mennyire nagyon fáj ez, tudva azt, hogy értő fülekhez beszél, hisz aki most a kezét fogva vigasztalja három, öt vagy tíz éve maga is ugyanezeket az ambivalens érzéseket élte át.